Egy kis ismétlés
Ennek a fejezetnek az adja az aktualitását, hogy nemrég beszélgettem egy ismerősömmel, aki szintén az én tanácsaim alapján kezdett el játszani kb. fél éve, de kisebb-nagyobb hullámok után most mégis kis mínuszban van.
Jó pár órán át beszélgettünk, és ebből számomra egyértelműen kiderült, hogy nagyon jól játszik - amennyire én meg tudom ítélni -, semmi baj a játékával. De akkor miért van mínuszban? Nos, végül két lehetséges okot is sikerült találnunk.
-
Ez talán nem a közvetlen oka a vesztésnek, de a nagy hullámoknak mindenképpen: ugyanis nemcsak játék közben emelget agresszívan, hanem a játékalapot, amin játszott is igen gyorsan felemelte 10/20 $-ra is akár. Elmondása szerint, ahogy nőtt a pénz a számláján, úgy növelte a tétet is. 1-2 hónap alatt nyert 1000 $-t, és ekkor már az 5/10 $ és a 10/20 $ alapú asztalokon is játszott. Nos, én elég óvatos vagyok ilyen szempontból, így talán nem meglepő, ha szerintem ez túl gyors volt. A korábbi fejezetekben többször is írtam, hogy az itt leírtak szerintem csak 3/6 $-os alapig működnek megbízhatóan, afelett már nem lehet mechanikusan játszani, a stabil nyeréshez oda már komoly gyakorlat, és sokkal kifinomultabb játékstílus kell. És szerintem ezt azért nem lehet pár hónap alatt megtanulni. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy a beszélgetésünk alapján egyáltalán nem lehetetlen, hogy az Ő játékstílusa mégis elég jó volt ide! Viszont van még egy dolog: Akármilyen jó játék mellett előfordulhatnak kisebb-nagyobb ingadozások az egyenlegben, akármikor bejöhet egy 200-300 egységes bukószéria is, bármilyen jól játszol. 1000 $ az 5/10 $-os asztalokon csak 200 egység, azaz itt egy nagyobb hullámvölgy simán okozhat csődöt. Lehet, hogy nála is egyszerűen ez történt.
-
A beszélgetés vége felé került szóba az asztalválasztás is, és hirtelen rá kellett döbbennem, hogy itt van a nagyobb probléma! Ismerősöm ugyanis nem igazán szeretett ezzel vacakolni, egyszerűen mindig beült az első asztalhoz, ahol felszabadult egy hely. Nos, nem véletlenül szántam egy egész fejezetet az asztal- és ellenfélválasztásra. Ez legalább annyira fontos, mint a játék közbeni tanácsok betartása! Hiszen, mint az már - remélem mindenki számára - kiderült, pókeren csak akkor lehet hosszú távon nyerni, ha jobban játszol, mint az ellenfeleid. Ennek egyik feltétele, hogy játssz jól - vagy legalábbis az átlagnál jobban -, és szerintem a pókersuli alapján ez el is érhető, a másik viszont az, hogy az ellenfeleid játsszanak minél rosszabbul - vagy legalábbis az átlagnál rosszabban!!! Ehhez pedig igenis figyelni kell az asztal potátlagát és a flopszázalékot. Hiába a briliáns játékstílus, ha mindenki ugyanolyan jól játszik, mint Te, akkor hosszú távon csak a kaszinó fog nyerni!
A tanulság:
-
Nem csak játék közben kell türelmesnek és megfontoltnak lenni, hanem már játék előtt is! Azaz nem kapkodni a limitemeléssel, mert mint az már kiderült a pókerrel úgysem fogsz pár hónap alatt meggazdagodni. Szépen fokozatosan menj csak magasabb tétekre, ha nemcsak a tudásod, de az egyenleged is megvan hozzá!
-
Nem csak játék közben kell türelmesnek és megfontoltnak lenni, hanem már játék előtt is! Azaz ha már úgyis rászánsz 2-3 órát a játékra, akkor szánj 5-10 percet arra is, hogy kivárd, amíg lesz hely a legzsírosabb, legrosszabb játékosoktól hemzsegő asztalnál. Hidd el, csodákat tud művelni az órabéreddel!
-
Nemcsak játék közben kell türelmesnek és megfontoltnak lenni, hanem már játék előtt is! (Ezt csak azért írtam le harmadszor is, mert ez a fejezet az ismétlésről szól. :) )



